Cikkek archívuma: 2019/2020 2018/2019 2017/2018 2016/2017

 

Balázs Péter beszédében megemlítette, hogy a Szigligeti Színház társulata az önkormányzat segítségével minden szempontból kielégítő módon vészelte át a koronavírus-járvány alatti időszakot, és reményét fejezte ki, hogy az idei évadban “visszatalálnak” hozzájuk a nézők. 

Szalay Ferenc polgármester a dolgozókat is óvatosságra-, a szabályok betartására intette, mondván, a színház a város, a megye talán legfontosabb kulturális értéke, és mint ilyen, kiemelt figyelem övezi, hiszen az ország más pontjain vannak olyan társulatok, ahol az idénymunka el sem kezdődik.

2020/2021. ÉVAD BÉRLETES NAGYSZÍNPADI  BEMUTATÓI:

I. bemutató:
Giulio Scarnacci- Renzo Tarabusi : KAVIÁR ÉS LENCSE
komédia
Rendező: Málnay Levente

 II. bemutató:
Szörényi Levente – Bródy János – Sarkadi Imre – Ivánka Csaba: KŐMŰVES KELEMEN
rockballada
Rendező: Radó Denise

III. bemutató:
Szabó Magda: RÉGIMÓDI TÖRTÉNET
családtörténet
Rendező: Csiszár Imre

IV. bemutató:
Eisemann Mihály- Halász Imre – Békeffi István: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték
Rendező: Molnár László

V. bemutató
Herczeg Ferenc: DÉRYNÉ, IFJASSZONY
színjáték
Rendező: Balázs Péter

BEMUTATÓK A SZÍN-MŰ-HELY-BEN

I. bemutató

Széles Tamás: Mindszentyeia 

monodráma

Rendező:  Széles Tamás

II.  bemutató

Hunyady Sándor: Bakaruhában

kis színdarab három képben

Rendező:Valcz Péter

III. bemutató

Zilahy Lajos: A házasságszédelgő - Anton Csehov: Leánykérés

két egyfelvonásos színjáték

Rendező: Mikó István

Információk a bérletezésről:

A bérletezés augusztus 3-27-ig tart a régi bérlők részére.

Az új bérletet vásárlók augusztus 31-től vehetik meg bérleteiket.

Irodánk hétköznap 09.00-13.00 óráig és 14.00-17.00 óráig tart nyitva, augusztus 28-án és 29-én zárva tartunk.

 Az öt nagyszínpadi előadásra szóló bérletárak a 2020/2021-es évadban változatlanok maradnak.

  SZIGLIGETI EDE
Bemutató bérlet
DAJKA MARGIT ÉS
SEBESTYÉN ÉVA BÉRLET
Kedvezményes nyugdíjas bérlet
BÉRLETEK (TÖBBI 25)
I. kategória 12.500,- Ft 8.300,- Ft 12.500,- Ft
II. kategória 10.500,- Ft 7.000,- Ft 10.500,- Ft
III. kategória 8.600,- Ft 5.300,- Ft 8.600,- Ft
IV. kategória 6.000,- Ft 3.700,- Ft 6.000,- Ft
2 személyes páholynak megfelelő helyek 27.700,- Ft 17.800,- Ft 27.700,- Ft
4 személyes páholynak megfelelő helyek 45.500,- Ft 28.700,- Ft 45.500,- Ft

Ügyfélfogadás a Szervező- és Jegyirodában az érvényes egészségügyi szabályoknak megfelelően:

  • A belépés és a bent tartózkodás kizárólag maszkban lehetséges
  • A helyiségben egyszerre annyi ügyfél tartózkodhat, amennyi pénztár működik, a védőtávolság megtartásával
  • A belépéskor mindenki köteles a kihelyezett kézfertőtlenítőt használni!
  • Az irodában légfertőtlenítő készülék működik

Kérjük, vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra, hogy mielőbb egészségben találkozhassunk Önökkel az előadásokon!

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft. Szervező-és Jegyiroda, Szolnok, Kossuth Lajos utca 17-23.

 Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9.00-13.00 óráig és 14.00-17.00 óráig
 Telefon: (56) 422-902, (56) 424-063, (30) 701-4815, (20) 215-0585

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.szigligeti-szinhaz.hu