Cikkek archívuma: 2018/2019 2017/2018 2016/2017

Balázs Péter közel a nyolcvanhoz újra színésznek állna – Bors 2020. július 5.

Az ország legidősebb színházigazgatója egy ideje már nem vállal színészi szerepet, de a rendezésnek és a szinkronnak egyelőre nem fordítana hátat. Hónapokig nem látta unokáit, és ha szeretett városa, Szolnok igényt tart rá, akkor ő az utolsó percig segíti a kulturális életüket.

2020.07.05. 13:00 Bors

Néhány hónapja beszélgettünk arról, hogy idén kora őszre elkészülhet a Szolnoki Szigligeti Színház felújított épülete. Mennyiben befolyásolta a koronavírus-járvány a munkálatokat?

Rengeteg minden megcsúszott sajnos ebben a meghökkentő helyzetben most úgy tűnik, hogy legalább bő fél évvel később készülünk el az átalakításokkal, és utána még két-három hónap, mire minden gördülékenyen működik majd, vagyis a 2021/2022-es évadra várható csak.

Maradjunk a mostani, izgalmas évadnál! Mi a mottója?

Leginkább az, hogy az embe­rekben meglegyen a kedv és az öröm, hogy ha nem lesz második hulláma a járványnak, akkor színes szórakozás várja őket, hiszen 13 ezer bérletes nézőnk van, ami az évi 110 ezer látogató jelentős részét képezi. A másik fontos szempont, hogy megvalósítható legyen az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ami a felújítás alatt ad otthont a társulatnak.

Kaviár és lencse, Kőmíves Kelemen musical, csak néhány cím, ami várja a nézőket. Ráadásul örömmel láttuk, hogy újra rendez, hiszen az egyik bemutatót ön jegyzi.

A Déryné ifjasszony című előadás régi vágyam volt, és úgy gondolom, az utolsó évadomat szeretném megkoronázni egy izgalmas rendezéssel és előadással. Visszavonulásra készül? A színpadi szerepektől már egy ideje visszavonultam, mert teljes embert kíván a színházigazgatás. Az egy-egy rendezői munka, vagy szinkron viszont igazi szerelem számomra. A 2021-es évad végén lejár a négyéves megbizatásom, és most úgy látom, nem kívánok újra pályázni. Ha jól tudom, Jordán Tamással jelenleg mi vagyunk a legidősebb színházigazgatók az országban, alig egy-két hónap van csak köztünk.

De ahogy kiveszem a szavaiból, azért nem akar végleg nyugdíjba menni.

Vannak vágyaim, ha esetleg az új vezető vagy a város szeretné, valamilyen formában szívesen segíteném tovább a színház munkáját. Esetleg ha lesz egy jó, korombeli szerep, akkor azt is szívesen eljátszanám, mert hiányzik a színpad. Közel a nyolcvanhoz persze minden lehetőség ajándék, de ha a jóisten is úgy akarja, lesz még egy-két jó szerepem.

Lassan újraindul a színházi élet az országban, bár még elég óvatosan: felújító próbák folynak, a színészek pedig maszkban próbálnak. Ennyire bizonytalan még a helyzetük?

A művészemberek életében mindig, de most fokozottan ott van a „ha” szócska, hiszen minden olyan képlékeny. De azért a munka nem állhat meg. Most úgy tűnik, elindulhat az évad, lassan kezdünk próbálni, de ha jön egy második hullám, akkor akár újabb leállás is következhet. A közönség kitartó, nagyon sokan nem váltották vissza a jegyeiket, bérleteiket, ami öröm, hiszen kitartanak mellettünk és támogatnak minket.

Ön hogyan élte meg a pandémia hónapjait?

Elképesztően furcsa volt, hiszen 1965 óta vagyok a pályán, de ennyi szabadidőm sosem volt. Mindig izgalmas feladatok találtak meg, színpadon és filmen egyaránt. A feleségemmel a kertes házunkban vészeltük át ezeket a hónapokat. A lányunk segített mindenben, hozta a bevásárlást, miközben a munkámat itthonról, virtuálisan végeztem. Ami nehéz volt, hogy az unokáim Szentendrén élnek, és őket hónapokig csak képen láttam, vagy a telefonon hallottam a hangjukat.

 

Mit tanított önnek ez az időszak?

Bizonyította azt az örök érvényű mondást, hogy ember tervez, Isten végez. Szerencsére átvészeltük, köszönöm, jól vagyok, és folytatom idén is a munkát, mert a következő vezetésnek és a jövő nemzedékének egy európai viszonylatban is kiváló színházat szeretnék itt hagyni, ha eljön az ideje. Rendíthetetlenül hinnünk kell egy jobb világban, és imádkozni, hogy minél kevesebb veszteséggel vészeljük át a következő időszakot.

Névjegy

Született: 1943. március 5., Budapest

Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, színházigazgató

Házastársa: Botár Csilla. Gyermekeik: Bence és Bianka.

Művészcsaládból származik. Édesanyja Balázsné Mednyánszky Henrietta balettművész; édesapja Balázs János színész, rendező. Nagynénje, keresztanyja Mednyánszky Ági színművésznő.

Építészmérnöknek készült, de édesapja kérése ellenére a színészmesterséget választotta. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája a veszprémi Petőfi Színházban kezdődött, majd a budapesti Vígszínházban folytatódott, ahol 1989-ben rendezőként is feladatot kapott. 1995-től szabadfoglalkozású színész lett. Főleg komikus szerepeiről ismert, több filmben is játszott, és népszerű szinkronszínész. 2007 óta a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.