Cikkek arhívuma: 2016/2017 2017/2018

Elhunyt Nagy Sándor Tamás

Színházunk társulata mély fájdalommal értesült arról, hogy tragikus körülmények között, 66 éves korában elhunyt Nagy Sándor Tamás színművész.

A színművész 1952. május 23-án Nagy Sándor Tamás néven született Győrben.

Pályája során az Ádám Tamás művésznevet vette fel.

1977-től a győri Kisfaludy, 1978-tól 1986-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. A Szolnokon játszott emlékezetes bemutatói között is kitűnt kiváló alakításaival Az ember tragédiája Ádámjaként, a Luxemburg grófjában Sir Basilként. Említhetjük még a Sötét galamb Guszti, a Furcsa pár Felix Unger, A kaktusz virága, Julien a fogorvos szerepét is. Szeretettel emlékszünk Pisti alakítására a Pisti a vérzivatarban bemutatón vagy a Nicolo királyban alakított Michele, a Naftalinban Laboda Péter, Az Imádok férjhez menni előadásban William Cardew szerepére.

1986-ban a Radnóti Színházba szerződött és 1990-ig ott volt színész-rendező.

2013-ban a kecskeméti Katona József Színház tagja. Az 1990-es évek egyik népszerű magyar televíziós sorozatában a Família Kft.-ben Szép Károlyt, a főszereplőt, a Szomszédokban Mágenheim doktor kollégáját alakította. 1988 és 1989 között. 2010-től rendszeresen szerepelt és rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban.

Emlékét megőrizzük!